Nem elegendő a jelenlegi vasúti infrastruktúra az épülő autóipari gyárak kiszolgálására
Megduplázódik az autógyártás volumene a következő években
A hazai vasúti árufuvarozás már most infrastrukturális korlátokba ütközik, sürgős vasúti fejlesztések nélkül nem tudja majd kiszolgálni az új autóipari és akkumulátorgyárakat – ebben értettek egyet vezető logisztikai szakértők a Közlekedéslogisztikai Konferencia kerekasztal-beszélgetésén, Herceghalmon.
Mintegy 400 ezer autót gyártanak jelenleg évente Magyarországon, ez a volumen a következő években megduplázódik. Az Audinál tavaly 173 ezer autó készült, 2027–28-ra elérik az évi 200 ezret. A kecskeméti Mercedes a következő időszakba megduplázza kapacitását. Az épülő debreceni BMW és a szegedi BYD várhatóan évente 200-200 ezer autót gyárt majd.
Már most korlátokba ütköznek a vasúti szállításnál
A győri Audinál törekednek a vasúti szállításra, de korlátokba ütköznek a vasúti rendezésnél, valamint a szállítási menetrendeknél is, nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában és Németországban is. Medgyasszay Gábor, az Audi Hungária Zrt. inbound logisztikai vezetője jelezte: elértek a határra, hiába szeretnének, az infrastruktúra fejlesztése nélkül nem tudnak nagyobb forgalmat a vasútra terelni. A közúti szállításnál igyekeznek alternatív üzemanyagra átállni, de erre sincs megfelelő infrastruktúra, például LNG-töltőhálózat kamionoknak. A napi 400 kamionból egy irányban tudtak csak átállni LNG-re, azért, mert a magyar-szlovák határ szlovák oldalán van egy LNG-töltőállomás.
Az épülő debreceni BMW-gyár is a vasúti szállítást preferálja, azonban azt látják, hogy az épülő autóipari és akkumulátorgyárak forgalma megoldhatatlan feladat elé állítja a magyar logisztikai infrastruktúrát vasúton, és egyelőre nem látszik ennek a problémának a megoldása – hangsúlyozta Gyűrűs Bence a debreceni BMW logisztikai partnercége, a DP World Hungary Logistics Kft. ügy-vezető igazgatója. Ezen a helyzeten szerinte csak a V0 vasútvonal megépítése segít.
Az akkumulátorgyárak kapacitásigényéről csak sejtések vannak
A Magyarországra települő akkumulátorgyárak is jelentős fuvarozási forgalmat generálnak. A következő években felépülő gyárak fogják kiszolgálni az európai akkumulátorigények kétharmadát.
A távol-keleti beruházó cégek azonban egyelőre kevés információt adnak meg arról, milyen volumenű fuvarozási kapacitásra lesz igényük. Csak annyi biztos, hogy nekik is szükségük lesz alapanyagok beszállítására, valamint a kész akkumulátorok elszállítására belföldre és külföldre egyaránt – jelezte Homoki István, a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. mérnöki csoportvezetője. Debrecennél a BMW és a CATL-akkumulátorgyár is tervez a vasúttal mind a munkatársak közlekedésénél, mind az árufuvarozásnál, de az nagy kérdés, hogy ezt mekkora arányban tudják megvalósítani.
Sürgősen fejleszteni kell a közlekedési infrastruktúrát ahhoz, hogy legyen kapacitás az új autó- és akkumulátorgyárak áruszállítási igényének kiszolgálására. Fő fejlesztési fókusz a vasúthálózat azonnali bővítése/korszerűsítése kell legyen, a Budapestet elkerülő V0-vasútvonal építésének azonnali megkezdése és a lassújelek felszámolása különösen fontos ahhoz, hogy a környezetbarát intermodális fuvarozás minél nagyobb teret nyerjen, és ne az amúgy is túlterhelt közútjaink teherforgalma növekedjen tovább – hangsúlyozta Bíró Koppány Ajtony, az Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének főtitkára.
Foto: 108 Real Estate