MLSZKSZ: orosz embargó – konzerválódó magyar piacvesztés

Posted by Bíró Koppány Ajtony

Az Európai Unió és Oroszország közötti elhúzódó szankcióháború legnagyobb vesztesei a jelentős orosz exporttevékenységet végző és az őket kiszolgáló logisztikai cégek. A kérdés ma már nem az, hogy mekkorát veszít az EU az orosz embargón, hanem hogy mekkora és milyen tartós lesz a további piacvesztés mértéke. A konfliktus magyarországi vonatkozásai is súlyosak: az ukrán-magyar vasúti áruforgalom 70 százalékkal esett vissza, míg napjainkra az orosz-magyar irányú forgalom teljesen elkerüli Záhony térséget. Ez súlyos és visszafordíthatatlan folyamatot eredményez: a kelet-nyugati áruforgalom kezeléséből élő cégek bezárhatják kapuikat és akár 3000 munkahely szűnhet meg. Az október 8-9.-ei velencei Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencia fókuszában az orosz embargó és annak hatásai állnak, a kormányzati, logisztikai és közlekedési szakemberek együttesen keresik a kiutat a konzerválódó hazai piacvesztésből.

A most látható tendenciák alapján elmondható, hogy az orosz piac nagyon sok területéről évekre, évtizedekre teljesen kiszorulhatnak az EU-s cégek. Az orosz piacon ugyanis elindult egy olyan átrendeződési folyamat, amelynek az eredményeként nagyon sok termékből – főleg a mezőgazdaság területén – önellátókká válnak, vagy más irányból szerzik be. E mellett a kereskedelmi útvonalak markáns átrendeződése továbbra is folyamatban van: rohamléptekben épülnek ki új útvonalak Kína, a Távol-Kelet más országai és Oroszország között. Többek között ilyen a több mint 6 milliárd dolláros orosz-kínai beruházás, a „Silk Road” projekt, azaz az új Selyemút kiépítése, ami várhatóan 2018-ra befejeződik. A közlekedési folyosók átrendeződése Európán belül is jól látható: erősödött a Moszkva-Brest-Berlin vonal és nagyot gyengült az Ukrajnán keresztül, Dél Európába tartó áruszállítási folyosók forgalma, a kialakult orosz-ukrán ellentétek miatt.

„Magyarország akkor jár el jól, ha megpróbál minél jobban alkalmazkodni a megváltozott folyamatokhoz, és olyan külkereskedelmi területeket keres, ahol tudja növelni külgazdasági aktivitását. Továbbá ha a belső piacon, az embargó által leginkább sújtotta záhonyi térségben egy területi alapon működő vámszabadterületet hoz létre.” – mondta el Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke.

A kérdés jelenleg ugyanis a záhonyi térség túlélése: azaz mi a módja annak, hogy a térségben tevékenykedő, eddig a keleti irányból érkező áruforgalmak kezeléséből élő logisztikai szolgáltatók új megbízásokhoz és piacokhoz jussanak. Biztosítva ezzel egyrészről a mintegy 3 ezer munkavállaló további foglalkoztatását, a több ezer család megélhetését. Másrészről szükséges felkészíteni a záhonyi térséget a kereskedelmi és logisztikai útvonalak átrendeződéséből eredő új kihívások kezelésére.

Az MLSZKSZ szerint a záhonyi térség működését lehetőség szerint függetleníteni kell a kelet-nyugat irányú áruforgalomtól. Erre az a megoldás, hogy olyan gazdasági környezetet kell teremteni a térségben, amely vonzza a termelő beruházásokat, mert ha van beruházás és fejlesztés, akkor ahhoz kapcsolódnak logisztikai szolgáltatások és áruforgalmak is. A termelést ellátó áruforgalom pedig sok irányból érkezhet a térségbe. Az MLSZKSZ ezt a vonzó gazdasági környezetet továbbra is egy területi alapon működő vámszabadterület létrehozásában látja, amelynek létrehozását kezdeményezte a Nemzetgazdasági Minisztériumnál.

Ezzel Magyarország árufuvarozási versenyhelyzete jelentősen javulna, mivel a szomszédos országok egyikében sem hoztak eddig még létre ilyen jellegű létesítményt. Csak idő kérdése, hogy ezt mikor teszik meg, mivel mind a szlovákok, mind a románok keresik a megoldást a térségi vasúti árufuvarozás mélyrepülése és a válság elhúzódásából eredő problémákra. Ezért különösen fontos lenne a vámszabadterület engedélyezési folyamat Kormány általi felgyorsítása, mert e nélkül könnyen elveszítheti az ország ezt a most még meglevő előnyét is.

Válassza ki a pénznemét
HUF Magyar forint
EUR euró