Logisztikai Érdemrend 2019. évi kitüntetettje

Posted by Bíró Koppány Ajtony

Varga József

A Szövetségünk által 2010-ben alapított Logisztikai Érdemrenddel az volt a célunk, hogy értékeljük azon szakemberek munkáját, akik a logisztika szakma érdekében végeztek kiemelkedő munkát, akik élenjártak a szakmai etika színvonalának emelésében, valamint az értékteremtésben.

A nyilvánosan meghirdetett és a beérkezett jelöltek közül a bíráló bizottság, a 2019. év Logisztikai Érdemrend elismerésben, Varga József urat, a K és V Nemzetközi Fuvarozó Kft. tulajdonosát részesíti.

Varga József 1986-ban, mint magánvállalkozó ismerkedett meg a fuvarozással, ezután feleségével közösen – 1989-ben – megalapították családi vállalkozásukat, betéti társaságként. 1990-ben kiléptek a nemzetközi fuvarozási piacra és innentől folyamatos volt a történés: hol telephelyet vásároltak, hol a flottát bővítettek, hol valamilyen minőség irányítási rendszert vezettek be, hol szolgáltatást bővítettek, hol raktárat fejlesztettek. Jelenleg ott tartanak, hogy a vállalkozásnak több mint 150 tehergépjárműve, 45 személyszállító eszköze, közel 13.000 paletta befogadó képességű modern raktára van, amelyet több mint 300 munkatárssal működtet és nem csak a gyöngyösi régió, hanem országos szinten is egy jelentős logisztikai szolgáltatóvá vált. Ehhez persze kellett az is, hogy a szolgáltatásaik megbízhatóságával és kimagasló színvonalával egy olyan minőséget teremtettek a logisztikában, amely hozzájárul megrendelőik üzleti sikeréhez és növelte termékeik, szolgáltatásaik értékét. Ezen gazdag életpálya során számos elismerést kaptak, pl. Gyöngyös Város Fejlődéséért díjat 2013-ban, Az év vállalkozója díj 2016-ban, Logisztikai Központ Minősítés 2017-ben, CSR díj 2018-ban, hogy csak néhányat említsünk. Számos szakmai szervezet tagjaként igyekszik a fuvarozó és logisztikai szakma ügyes/bajos dolgait előre vinni.

Varga József, az elmúlt évtizedek kitartó és szorgalmas munkájával, etikus és következetes működésével, a nullából egy olyan vállalkozást épített fel, amely nagyon jó példa a fiatal logisztikus nemzedéknek, amelyre méltán lehet büszke – egyre sikeresebbé vált, és folyamatos fejlődésen ment keresztül. Mára nagyvállalatként komplex logisztikai szolgáltatóvá vált, amelynek fő tevékenységei a belföldi- és nemzetközi áruszállítás, raktározás és személyszállítás.

Válassza ki a pénznemét
HUF Magyar forint
EUR euró