Logisztikai Érdemrend 2012. évi kitüntetettje
Iszak Tibor
A Szövetségünk által 2010-ben alapított Logisztikai Érdemrenddel a célunk az volt, hogy értékeljük azon szakemberek munkáját, akik a logisztika szakma érdekében végeztek kiemelkedő munkát, akik élen jártak a szakmai etika színvonalának emelésében, valamint az értékteremtésben.
A 2012-es év Logisztikai Érdemrend elismerésben részesült szakembere Iszak Tibor úr.
1977-ben végezet a Közgazdaságtudományi Egyetem Közlekedés szakán. Rögtön a GYSEV-nél kezdett dolgozni, rövid átmenet után a Raabersped alapító csapatába került.
Fokozatosan, a társaság növekedésével együtt különböző pozíciókat töltött be, végül 1991–ben a Raaberfreight – mai nevén Raaberlog – megalakulásáig a kereskedelmi igazgatója volt a cégnek. 1991-től a társaság tulajdonos ügyvezetőjeként a csoport felépítésén dolgozott, melynek során tulajdon részeket szereztek különböző szállítmányozó vállalatokban, konténer terminált üzemeltető társaságokban, ill. ingatlan befektetésekben.
Eredményeik szerint a csoportjuk ma az egyik meghatározó magyar többségi tulajdonú társasága a szállítmányozási piacnak.
Számos szakmai kitüntetést kapott, 1993 a Magyar Szállítmányozók Szövetségének- társelnöke, 2003-tól 2009-ig a FIATA alelnöke volt, jelenleg az MSZSZ elnöki posztját tölti be.
Munkatársaival, környezetével szemben határozott és következetes, szereti az egyenes beszédet, jó problémamegoldó.
Tibor előzőekben ismertetett munkássága és az üzleti életben tanúsított elismerésre méltó magatartása miatt a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének Értékelő Bizottsága úgy döntött, hogy a 2012. évben a Logisztikai Érdemrend méltó tulajdonosa Ő legyen.
Az Érdemrend átadására 2013 január 23-án került sor a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének meghívására a Magyarországi Vámügyi Szövetség, a Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetség és a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnökségi tagjai- és operatív vezetőségével, a Kossuth Múzeum- és Vén Hajó étterem hajón tartott évindító megbeszélésen.