Logisztikai 9M díj – 2017
2017-ben a következő személyek részesülnek a Logisztikai „9M” díj elismerésben:
Vancsura János – ÁTI Depo Zrt.
1987-től kezdett dolgozni az ÁTI DEPO ZRT. bajai kikötőjében, műszaki vezetőként. Munkájára igényes, mindig precíz emberként ismerték meg munkatársai. A kikötőt szinte gyerekének tekintette. Ha kellett szabadidejét is feláldozta, hogy a kikötőben keletkező váratlan meghibásodásokat megszüntesse, a rakodásokat a legrövidebb időn belül meg lehessen kezdeni. Az új technológiákat merte alkalmazni, nem riadt vissza az ismeretlentől. Kollégáival mindig emberként bánt, mindenki szerette, tisztelte. A nagyobb horderejű döntések, előtt mért, szimulációkat készített, hogy a lehetőségek közül a legjobbat tudja megvalósítani. Nem csak a saját munkahelye dolgait viselte a szívén, hanem az egész bajai kikötőjét. Aktívan részt vett a Bajai OKK műszaki ügyeiben, tapasztalatával, szakértelmével önzetlenül segítséget nyújtott partner vállalatoknak, kikötőknek is.
Sajnos rossz hírem van! 2017. január 5.-én, félévvel a nyugdíjba vonulása előtt, harminc év kikötői munkával a háta mögött, tragikus hirtelenséggel távozott közülünk.
Zöldi-Tóth Attila – Truck Force One Kft.
Dolgozott P&G Hyginett-nél, a Strabagnál, volt sorkatona és 2006-tól a családi vállalkozásként működő, közúti fuvarozás területén dolgozó Track Force One céget vezeti, ahol jól tudta hasznosítani angol, német nyelvtudását. 2013 –ben elindították az intermodális árufuvarozási üzletágat – ami a daruzható félpótkocsik vonatoztatását jelentett. Jelenleg a TFO rendelkezik Magyarországon (magyar cégek közül), a legnagyobb daruzható félpótkocsi flottával – 96 db.
Magyarországon, magyar cégek tekintetében, úttörő szerepet vállaltak e piaci szegmensben, egy olyan uton indultak el 2013-ban, amit sokkal nagyobb és tőkeerősebb cégek máig nem mertek bevállalni. Mára megtapasztalták, kitanulták, hogy lehet gazdaságosan működtetni egy a hagyományos közúti- és a klasszikus vasúti kombinált fuvarozásától jelentős mértékben eltérő intermodális rendszert. Attila példája, üzleti modellje jól mutatja, hogy az újnak, az újításnak még ilyen kis léptékben is van létalapja.
Dr. Tomcsányi Írisz Katalin – Nemzetgazdasági Minisztérium
Dolgos éveit 1993-ban a Vám- és Pénzügyőrségnél kezdte. Dolgozott a Buda-környéki Vámhivatalban, az 1 számú Repülőtéri Vámhivatalban, az Országos Parancsnokság Jogi Főosztályán, az itt szerzett tapasztalatok komoly alapot adtak a további munkájához. A jogi egyetem elvégzését követően, munkásságát a Nemzetgazdasági Minisztérium Adó és Vámigazgatási Főosztályán folytatta. E munkaköréből adódóan aktív szereplő volt az új Uniós VámKódex bevezetésének előkészítésénél, az ezzel kapcsolatos szakmai egyeztetéseknek. Most, a működtetés során feltáruló hiányosságok megoldásában is nagyon segítőkész, aktív partnere a logisztikai szakmának. Többek között neki köszönhetjük, hogy a Záhony térségi vámszabadterület engedélyeztetési folyamata eljuthatott a végső fázisba – szakmai tanácsokkal, javaslatokkal segítette ezt a munkát, ha kellett jogszabályt is módosítatott. Számos szakmai konferencián vámjogi előadó, szakmai cikkek írója. Sok ilyen partnerre lenne szükségünk.
Horváth Ottó – Rail Cargo Hungaria Zrt.
Munkás életét 1975-ben kezdte a GYSEV-nél, a ranglétrát bejárva, a váltókezelő és vezérigazgató beosztás között szinte minden beosztásban dolgozott. De dolgozott a MÁV árufuvarozási részénél, illetve számos vasúti területen dolgozó cégnél töltött be, hosszabb-rövidebb ideig vezető beosztást. Nagy tudással és széleskörű gyakorlati tapasztaltokkal rendelkezik a vasút üzemeltetés szinte valamennyi területéről. Meghatározó szereplője volt a GYSEV-nél, a Balkán projekt kialakításának, a magyar EU belépés vasúti oldalának előkészítésének, a MÁV Cargo kiszervezésének, a Rail Cargo Carier elindításának és a Rail Cargo Hungaria integrálásának a Rail Cargo Group-ba. Ottó azon utolsó mohikánok közé tartozik, akik még tudják, hogyan és mitől működik a vasút.
Oláh Ferenc – Trans-Sped Kft.
Alap képzettsége villamosmérnöki szakon végezett gépészmérnök. A Tiszai Vegyi Kombinátban szerzett üzemmérnöki, technológusi és logisztikai vezetői tapasztalatokat, amelyeket az évek során olyan különböző tanfolyamokkal fejlesztett, mint a PLC programozás, a súlytólég- és robbanás biztos berendezések kezelése, a különböző elektropneumatikai, szenzorikai tanfolyamok és még sok más.
Ezen sokoldalúsága eredményeként a Trans-Sped Kft. tiszaújvárosi egységénél, a nagy sűrűségű polietilén (HDPE) szakág logisztikai vezetését bízták rá 10 évvel ezelőtt. 2016-tól már mint termelési logisztikai igazgató felel a Trans-Sped teljes tiszaújvárosi részlegének munkájáért és a Trans-Sped Csoport az általa vezetett projektcsapattal nyerte meg az elmúlt időszak legnagyobb tenderét.
Az elmúlt 10 évben nyújtott szakmai elhivatottságának és pozitív hozzáállásának köszönhetően a Trans-Sped Kft. tiszaújvárosi részlegén a napi logisztikai folyamatokat professzionálisan és a legnagyobb szakmai felkészültséggel működteti.
Egy jól képzett, lelkiismeretes, segítőkész kollégát ismerhetünk meg Feri személyében.