Az Ekol megnyitotta Törökország 63. tengeri határátkelőjét, a Yalova Ro-Ro Terminált

Posted by Bíró Koppány Ajtony

Az Ekol üzembe helyezte a Yalova Ro-Ro Terminált, mely innováció inspirálólag hat az ipar számára.

A két évig tartó jogi folyamatok és építkezési munkák befejezését követően a terminál mostantól nagy segítségére lesz a törökországi importtal / exporttal rendelkező cégeknek, illetve fontos csatlakozási pontként szolgál majd olyan távolabbi célállomások felé, mint például a Közel-Kelet.

A kezdeti beruházás értéke 40 millió EUR. A terminál az első, export relációban közlekedő járműveket október 3-án, kedden fogadta, az első Ro-Ro utat pedig október 4-én, szerdán kezdték meg. Az Alternative Transport cég QEZBAN elnevezésű Ro-Ro hajója indult útnak az olaszországi Trieszt városába. A Yalova Ro-Ro Terminál hivatalos megnyitó ünnepsége az elkövetkező napokban kerül megrendezésre.

A Yalova Topçular-ban felépített, 80.000 m2 alapterületű és 500 tréler kapacitású Yalova Ro-Ro Terminál többek között két-rámpás dokkal, szállítmány-ellenőrző röntgennel, saját vámhivatallal, laboratóriummal, ügynökségi irodákkal, sofőrök számára fenntartott szociális létesítményekkel, 16.000 m2 rövid távú tárolásra szolgáló raktárfelülettel és ADR raktárral rendelkezik.

A karcinogén anyagokat a Yalova Ro-Ro Terminál laboratóriumaiban tesztelik majd, utat nyitva ezzel a textíliák, bőrtermékek, cipők, irodaszerek és játékok exportjának. Az importálni és exportálni kívánt élelmiszeráruk elemzését végző részleg várhatóan még az év végéig megkezdi működését. Novembertől az exportra szánt járművek a terminál töltőállomását az ún. „különleges fogyasztási adó” megfizetése nélkül vehetik igénybe.

A Yalova Ro-Ro Terminálnak köszönhetően Isztambul közúti forgalmában ezek után több mint 100.000 trélerrel kevesebb jármű vesz majd részt, mely révén várhatóan visszaesik Haydarpaşa városrész rendkívül magas jármű-sűrűsége, továbbá mérséklődik a közlekedés az anatóliai oldalon Harem-Üsküdar irányába. A Terminál eredményeként megszűnnek az operációt érintő elégtelenségek, melyek a városi forgalomban elpazarolt időből adódtak. Külföldi műveleteit mindeddig az Ekol a Haydarpaşa Kikötőből irányította. Mostantól mindez a Yalova Ro-Ro Terminálból zajlik majd.

Törökország és Európa legmodernebb termináljának, a Yalova Ro-Ro Terminál megnyitása kapcsán Ahmet Musul, az Ekol elnöke elmondta: „A jelenlegi beruházás Törökország logisztikai szempontból legrelevánsabb régiójában került megvalósításra, hozzájárulva exportőreink törekvéseihez, különösen az autóipari szegmensben. Befektetéseink nem csak cégünk, de az ipar teljes egészének fejlődését is támogatják; ennek köszönhetően hamarosan még jobb, minőségi és profitábilis megoldásokat hozhatunk létre. Vezető és iránymutató vállalatként, jóval versenytársaink előtt járva Törökországban és a régióban, teljes sebességgel haladunk tovább előre.”

A Yalova Ro-Ro Terminál révén növekszik a gyártó és szállítmányozó cégek hatékonysága, mivel időt és pénzt takaríthatnak meg. Az új terminál a környezetvédelemhez is jelentős mértékben hozzájárul. A közúti szállítmányozási idő csökkentésével 1,5 millió liter dízel üzemanyag és 4 millió km közúti utazás spórolható meg, miközben a CO2-kibocsátás 3,7 millió kg-mal, a veszélyes hulladék mértéke pedig 12.000 kg-mal csökken.

Forrás: Ekol

Válassza ki a pénznemét
HUF Magyar forint
EUR euró