Az Ekol Logistics 4.0 beindította a Selyemutat
Az Ekol Logistics néhány hete egy új stratégiát vezetett be a Logisztika 4.0-hoz kapcsolódóan. Az Ekol a müncheni Transport Logistic vásár ideje alatt egy sajtótájékoztatót is szervezett, ahol további részleteket árult el a jövőbeli fejlesztésekről, illetve hogy milyen módon kívánja támogatni a Selyemutat.
Budapest – Kína vonat
Az Ekol Logistics stratégiája, hogy még több intermodális megoldást fejlesszen. Ezzel a célkitűzéssel összhangban az Ekol megnyitotta az új vasúti szolgáltatását Kína és Magyarország között.
Az első „kísérleti” vonat április elején indult, és mintegy 9 300 kilométert tett meg Kazahsztánon, Oroszországon, Fehéroroszországon, Lengyelországon és Szlovákián keresztül, majd megérkezett Budapestre. A teljes út 17 napig tart, ami közel 30 nappal kevesebb, mintha ugyanezt az utat tengeren és vonaton tenné meg, ami jelentős különbség.
A heti vonatok április végén indultak Yiwuból Budapestre. Az Ekol új, közvetlenebb vonalakat is tervez, melyek Budapestet más kínai városokkal kötik össze, ezeket azonban májusban jelenti be. Az Ekol Kína és Európa között 8 vasúti kapcsolatot tervez, így a tervek között nemcsak Budapest, hanem további európai városok bekapcsolása is szerepel.
Az Ekol 8 kínai vasúti terminálból szervez szolgáltatást a 4 saját európai központon keresztül.
A cég az Unió területén a szállítást a Deutsche Bahn (DB), a terminálszolgáltatást a Mahart Container Center (MCC) közreműködésével, míg a budapesti vámügyintézést és az európai állomásokra történő disztribúcióját az Ekol saját erőforrásaival szervezi.
„Büszkék vagyunk, hogy Magyarországon úttörőként vezethetjük be a Kína és Magyarország közti közvetlen árufuvarozás szállítási megoldását, ami nemcsak környezetbarát, de ügyfeleinknek is nagyszerű, hiszen versenyelőnyt biztosít számukra. Kiváló alternatíva a hosszabb tranzitidőt igénylő tengeri, illetve a jóval költségesebb légi szállítással szemben. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és több magyar vámügynökség hónapokig dolgozott azon, hogy a kínai áruk európai vám- és árucikk-központjává válhasson. A történelem bizonyítja, hogy a „Selyemút” mindig a sikeres üzletek létrejöttét és működtetését fémjelezte. Hiszünk benne, hogy ez ma sincs másként. Az együttműködéshez biztosítjuk a megfelelő kapcsot, és ez ügyfeleink számára hozzáadott értéket közvetít.” – emelte ki Ahmet Musul, az Ekol Logistics elnöke.
A vasútvonal révén az Ekol további európai országokat tud összekötni Kínával. Az Ekol emellett saját iroda nyitását tervezi Kínában, illetve még idén beindítja a Kína-Törökország közvetlen vasúti szolgáltatást.
Ekol Irán
Az Ekol Logistics Pars bejegyzésével az Ekol leányvállalatot alapított az Iráni Iszlám Köztársaságban. A cégalapítással egyidejűleg egy csúcstechnológiás logisztikai létesítménnyel, a „Saffron Logistics Center”-rel beruházást kezdeményezett Iránban.
Ezzel a beruházással az Ekol 27 évnyi tapasztalatát tervezi megszilárdítani az iráni piacon, illetve ügyfelei számára versenyelőnyt biztosít az ellátási láncban.
„Ekolként hisszük, hogy Irán sok különböző iparági befektető számára jelentős lehetőség lesz az elkövetkező években. Ebben a környezetben az Ekol az iráni ellátási lánchoz kapcsolódó szolgáltatások megfelelő infrastruktúráját tervezi kialakítani, amelyek megfelelnek a gyorsan fejlődő iráni gazdaság kül- és belföldi befektetőinek egyre növekvő igényeinek.” – mondta Ahmet Musul.
A kezdeti 20 millió eurós beruházással az Ekol 2017 negyedik negyedévében az iráni logisztikai létesítmény első szakaszát tervezi kihasználni 45 000 raklapnyi kapacitással. 2019-re megnyílik a 100 000 raklapnyi kapacitású automatizált raktár egy 65 000 négyzetméter alapterületű telken. A SAFFRON Logisztikai Létesítmény Qazvin nevű Kaszpi-tengeri ipari városban található. Ez a létesítmény munkahelyeket teremt a régióban, kezdetben 300, majd néhány éven belül az Ekol folyamatos iráni beruházása révén több ezer ember számára.
Az Ekol Iránban saját vámszabad és belföldi raktára, hozzáadott értéke, vámügyintézése, valamint a saját termináljain és hálózatán keresztül történő belföldi disztribúciója révén különféle szolgáltatásokat fog nyújtani.
Az Ekol Irán legnépesebb területein cross-dock központokat nyit, ahol egyedi belföldi disztribúciós szolgáltatásokat nyújt a rendeléstől a polcláthatóságig, valamint nagy járműhatékonyságot. A cég emellett nemzetközi szállítmányozást is biztosít, intermodális megoldásokkal összekötve Iránt Európával. Az Európából (akár Közép-, Kelet- vagy Nyugat-Európából) érkező nemzetközi szállítmányok intermodális megoldásokkal 10-11 nap alatt érnek el Iránba.
Az Ekol tervei közt szerepel, hogy 2020-ra a Törökország-Azerbajdzsán kereskedelmi útvonalon fekvő Qazvin a legfejlettebb és legnagyobb kapacitással rendelkező közel-keleti „logisztikai központ” legyen.
Saját kikötők
2016 decemberében az Ekol megszerezte az olaszországi trieszti kikötő VI. mólójának üzemeltetőjének, az Europa Multipurpose Terminals 65%-át, amelyet az Alternative Transport a Ro-Ro hajókhoz, az Ekol pedig az irányvonatokhoz használ. Trieszt az Ekol intermodális kapcsolatainak kulcsfontosságú helyszíne.
„Az Ekol már heti 5 Ro-Ro körutat tesz meg Trieszt és Törökország között, emellett a következő hónapokban további heti 2 körutat tervez a romániai Contanta és Yalova között. Természetesen Yalovából szintén Ro-Ro kapcsolattal eljuthatunk Triesztbe vagy a görögországi Lavrióba is. Hangsúlyozni kell, hogy a Constantából és Constantába történő szállítás egy új vonal, amely hozzájárul ahhoz, hogy az Ekol még hatékonyabban kösse össze Romániát és más kelet-közép európai országokat Európa többi részével.” – mondta Ahmet Musul, az Ekol elnöke.
Az Ekol emellett a Yalova RoRo Terminals AS cégként egy új kikötő beruházással összeköti Triesztet Törökországgal. A terminál teljes egészében a cég tulajdona, a szolgáltatás tervezett kezdése 2017 második fele. A teljes beruházás összege eléri a 40 millió eurót, és ez lesz Törökország első számú Ro-Ro terminálja. A kikötő teljes alapterülete 100 000 m2, Yalova helyi- és határvámkezelése is a helyszínen van. Ezeken felül a vámszabad és belföldi raktár is rugalmasságot biztosít az ügyfelek számára.
„A kikötő egyik nagy előnye a saját laboratórium, hiszen az Ekol 1000 m2 ipari laboratóriumot tervez. Ez mind az importőröknek, mind exportőröknek fontos szempont, mivel ezáltal felgyorsul a vámügyintézés és az EU-ba illetve Törökországba rövidebb idő alatt tudnak belépni az Ekol ügyfelek árui.” – tette hozzá Ahmet Musul.
Egy 500 kamionnyi férőhelyes parkoló épül. A yalovai Ro-Ro terminál 2017-es megnyitására az isztanbuli járműforgalom évi 100 000 járművel csökken. A gyártóknak és szállítóknak még inkább idő- és költséghatékony megoldás, hogy a közúti szállítási idő lecsökkenésével egyidejűleg a szén-dioxid kibocsátás évente 3,7 millió kilogrammal, a gázolajfogyasztás 1,5 millió literrel, míg a veszélyes hulladék 12 000 kilogrammal lesz kevesebb. A régióban élő emberek számára jelentős munkahelyteremtésre is lehetőség nyílik, hiszen olyan gyártó központok közelében fekszik, mint Gebze, Bursa, Izmit és Eskişehir. A beruházás mozgásba hozza a régió gyártókapacitását, ezáltal pozitív hatással lesz a török exportiparágra.
Új intermodális európai kapcsolat
Az elmúlt hónapok során az Ekol új útvonalakat dolgozott ki: Sete – Párizs és Trieszt – Kiel. A cég továbbra is azon fáradozik, hogy még több intermodális kapcsolatot alakítson ki Európában. Az Ekol emiatt folytatja a dinamikus és gyors terjeszkedést, a közeljövőben megnöveli az európai intermodális hálózatát.
Az Ekol szeptemberben új irányvonatot indít Trieszt és a belga Zeebrugge között.
„Az új Trieszt-Zeebrugge vonatnak köszönhetően az Ekol elsőként nyújt közvetlen összeköttetést a Földközi- és az Északi-tenger között. Ez lesz a létező leggyorsabb megoldás, ami 100%-ban intermodális szállítóeszközöket érint. A vonat összeköti a Benelux államokat, Észak-Franciaországot és az Egyesült Királyságot Dél-Európával, Törökországgal, Iránnal és a Közel-Kelettel.” – mondta Ahmet Musul.
Az Ekol ezen az útvonalon nemcsak megatrélerekkel, hanem konténerekkel is tud majd szállítani.
Szintén szeptemberben várható egy másik irányvonat Budapest és a németországi Duisburg között. Ennek révén az Ekol összekapcsolja Közép-Kelet Európát Nyugat-Németországgal, a Benelux államokkal és az Egyesült Királysággal. Ezen a vonalon az Ekol pótkocsikkal és konténer eszközökkel intézi a szállításokat.
Az új irányvonatok mellett az Ekol a jelenleg meglévő megoldásait is tovább bővíti.
A cég a Trieszt és Kiel közötti vasúti szállítást heti 2-re növeli. Az Ekol vonat járatsűrítésén túl köztes állomásként bekerül a németországi Kalefeld régió is, ami nagyszerű hír a térség importőreinek és exportőreinek.