Alapértelmezett színséma

Magyarországi Logisztikai Szolgáltató központok Szövetsége a szakma szolgálatában

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakmai támogatása mellett 2002. június 12-én létrehozott Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) nevében engedje meg, hogy egy rövid bemutatkozás erejéig tájékoztassuk célkitűzéseinkről, feladatainkról, az együttműködési lehetőségek előnyeiről. A GKM közlekedéspolitikai koncepciója szerint kialakított, az országos hálózathoz tartozó logisztikai szolgáltató központok (LSZK) egy-egy kivételtől eltekintve elsősorban helyi vállalkozások, önkormányzatok kezdeményezése alapján jöttek létre. Összehangolt fejlesztésüket ugyan a Minisztérium igyekezett irányítani és felügyelni, de figyelemmel a piacgazdasági körülményekre, szükséges volt egy önmaga érdekérvényesítését politikamentesen ellátni képes, a nemzetgazdasági érdekeket szolgáló beruházások mellett a szakmai együttműködést is koordináló szervezet létrehozása.

Az MLSZKSZ összehangolt érdekérvényesítő feladatai közé tartoznak:

  • a kombinált áruszállítás fejlesztése,
  • tagok hazai és nemzetközi versenyképességének növelése,
  • a területfejlesztő hatások érvényesítése,
  • egységes vámszolgáltatási rendszer bevezetésének megvalósítása,
  • logisztikai szolgáltató központok támogatási rendszerének fejlesztése,
  • közlekedéspolitikai koncepciók aktualizálásának kezdeményezése,
  • együttműködés a hasonló célú hazai és külföldi szakmai szervezetekkel,
  • a logisztikai tevékenység szabályainak egységesítése, szakmai színvonalának emelése,

    A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok címelnyerési kritériumrendszerére

    Intermodális logisztikai szolgáltató központ

  • Jelenleg is kombináltszállítási forgalmat bonyolít (közút-vasút, közút-vízi, vízi-vasút).
  • A területnagysága eléri a 15 ha-t egy vagy legfeljebb 3 telephelyen.
  • Fedett raktározási kapacitása legalább 10.000 m2, vagy 10.000 TEU forgalom/év
  • Rendelkezik Vámudvar I-el, vagy biztosított a vámügynöki szolgáltatás

    Regionális logisztikai szolgáltató központ

  • A területnagysága eléri a 10 ha-t, azonos településen belül legfeljebb 3 telephelyen.
  • Fedett raktározási kapacitása legalább 5.000 m2.
  • Az a központ, ahol több közlekedési ágazat kapcsolódási pontja kiépített

    Helyi logisztikai szolgáltató központ

  • Területnagysága eléri a 3 ha-t,
  • Fedett raktározási kapacitása

    Vállalati logisztikai központ

  • az a központ, amelynek célja termelő vagy kereskedő vállalat, vagy vállalatcsoport logisztikai kiszolgálása,

    A minősítéssel kapcsolatban további részletek a www.mlszksz.hu honlapon találhatók.

    Az eddig (2007-2009) minősített logisztikai szolgáltató központok: